Benned van a Férfi és a Nő

Ahogy elveszítettük
Jéghideg Csillagok között

A NŐ: 
Már nem találom a kezed,
Már nem találom a szemed,
Emlékezem a csókodra,
Emlékezem a szádra,
Emlékezem a két ölelő karodra.

Lebegek az idő és a tér nélküli helyen,
Olyan hideg van itt...
Nélküled nem találok vissza,
Nélküled nem találom magam,
Minden percem végtelen. 

Jéghidegek a csillagok, 
Az űrben nincsenek szavak,
Nincs ott a hangod, 
Nincs ott a lelked,
Csak én vagyok, 
Lenézek, látlak, hallak, érezlek. 

Ott suttogsz nekem a tavaszi égen,
Ott állsz az úton, talán erre jössz,
Nézem az űrből a felkelő Napot,
Fénye visszahozza ami elveszett,
Arany és kék, vörös és fekete,
Hívlak téged, várlak téged, szeretlek. 

Ha elveszett, csak a rossz veszett el,
Ha elmentél, okkal mentél el,
Ha visszajössz, én itt leszek,
Előtted jár majd a fény,
Beragyogja a szemed,
Beragyogja a csókod,
Eltölti majd a lelked, és én sírok,
Sírok a karodban, mint mindig. 

Átölellek a lelkemmel most,
Érzem, hogy fáj neked,
Érzed, hogy fáj nekem,
Látlak, hallak, érezlek,
A napfényben reggel suttogni fogok neked,
Hiszek, bízok, most is,
Benned.

A FÉRFI:

Ott vagyok én is, de nem láthatsz,
Tudom, hogy rohannál hozzám,
Vágyok újra, arra a csókra,
Mert érzem, te vagy az,
Tudom, mi vagyunk. 

Fázom itt, olyan üres minden...
Keresem a hangod, 
Keresem az illatod,
Szeretem minden lépésedet,
Szeretem minden tettedet.

Fény vagy nekem, 
Szeretettel táplálsz, 
Nélküled elvesznék,
Nem mentem el örökre,
Csak leülök itt csendben,
a Jéghideg Csillagok között.

Kivárom, hogy mégis legyen veled remény,
Megvárom, hogy lelked ajtaja tárva legyen,
Addig hagyom, hogy lelkemet darabokra tépje
A kín és a hiányod, arcomat a könny szántja fel. 

Tudom, ott vagy, látlak, hallak érezlek,
A tavaszi fényben reggelente hozzád beszélek,
Minden gondolatom te vagy, 
Az őrülted lettem én, de nem bánom,
Csak te vagy, más meg sem érint,
Neked pedig én, szívemet felvértezte a hűség.

Nézek rád, ahogy téged ragyog be a fény,
Látlak, hallak, érezlek,
Amikor majd jövök, tudom, nem kell sietnem,
Beengedsz és fejedet a vállamra hajtod,
Akkor hazaérkezek.

Addig őrizlek kincsként, titokként,
Amit senki más nem érthet meg,
Nem veszett el, nem múlt el a Csoda,
Láng a lángban most is tombol, 
Belül rejtem el, hogy ne tudd,
Csak azért, hogy ne fájjon,
Legalább Neked.

Érezni fogod, amikor visszatérek,
Megadom majd magam, eléd térdelek,
Remegve fogom meg a kezed,
Remegve érintem az ajkad,
Hiszek, bízok, szeretlek. 

​

Eszter 
2016. március 31.