Benned van a Férfi és a Nő
Lángból Lélek
Távolságból Közelség
Társban a Társ
Lángoltunk és vívtunk ősi csatát,
Szikráztak a kardok, sikoltott a lélek,
Kék fényekkel töltött vörös csillag éjek,
Nehéz volt a Földön, nehéz volt az Égen,
Minden csillag sír ilyenkor, nézik a lángok harcát.
Értelmetlennek tűnt, de soha nincs véletlen,
Érzéketlennek tetszett a hideg kardokban fénylő
Érintés nélküli végtelen, mely áthangolta az időt és a teret,
Áthangolta a lelkemet, áthangolta a testemet,
Tudatosságba burkolt könnyed tanítás,
Felemelő út, melynek nincs vége, nincs kezdete,
Hiszen az idő és a tér csak az emberi elme súlya.
Lángban örvénylett a vihar,
Maga elé tartva az ego pajzsát,
A félelem fogja voltam,
A fájdalom őrzője voltam,
A kétség tüze robbantotta a haragot,
A sötétség takarta el minden reggel
A nekünk felkelő új Napot.
Tűzben, jégben harcoltunk,
Lángban és viharban menekültünk,
A lángok ősi harca a Torony árnyékában,
Míg a tudat és a lélek
Fel nem ébreszti a szívet.
A láng csak addig éget,
Amíg fáj minden összetört hamis tükör,
Amíg fáj az önszembesülés,
Amíg fáj a félelem a jótól,
Mert az ember fél a tűztől,
Fél az átalakulástól,
Fél a változástól.
A tűz maga is mássá válik,
Már nem éget, hanem lágyan ringatva ölel át,
Táplálva ad erőt a felébredt tudatnak,
A lélek megnyugszik, a test átadja magát a másiknak,
A lángoló harc könnyed tánccá válik,
Ahol többé a lépéseket nem vétjük el,
Mert emlékezünk végre,
Emlékezünk egymásra.
Amikor a távolságból közelség lesz,
Amikor a fájdalomból boldogság lesz,
Amikor a félelemből erő lesz,
Amikor a haragból megbocsátás lesz,
Amikor a lángból szerelem lesz,
Akkor ébred fel Társban a Társ,
Akkor látjuk tisztán, a harcunk csupán
Egy előre megtervezett játék volt.
Ha a játéknak vége, megnyugszik a lélek,
Nem a lángolás a cél, hanem a harmónia,
Kisimult napok, kisimított arc,
Olyankor a két láng
Egy lélekké válva,
Könnyű lépésekkel indul előre.
A lángok harca után közös út kezdődik,
Egy újabb szakasz, egy újabb kihívás,
Mindennek megvan az ideje,
Mindennek megvan a helye,
Tudjuk mikor van itt az időnk,
Hogy ledobjuk az álruhát.
Eszter
2016. augusztus 13.
Menedék Veled
Kapcsolódik a fény,
Kapcsolódik a szeretet,
Lángban a láng
Fényben a Fény,
Arany ruhát öltött most az éj.
Messzi tájon vihar tombol,
Fekete az örvény, sötétek a nappalok,
Olyan sivár, olyan üres minden, mondod,
Pedig annyira hiszem,
Annyira akarom,
Megtalálni a békémet.
Mintha sötét erdőben járnál,
Farkasok a nyomodban,
Van egy fény, van egy ház,
Oly távoli, el nem éred,
Mégis, éltet téged a remény.
Itt erő van, itt csodával telnek a nappalok,
Suttogó ölelő hangoddal az éjszakák,
Ide nem ér el a vihar, nem jön el az örvény,
Innen távol maradnak a farkasok,
Távol minden, ami gonosz, ami sötét.
Lelkemmel ölelem háborgó lelkedet,
Simítom az arcod, elcsendesítelek,
Amikor a lelkünk, gondolatunk összeér,
Olyankor önmagad vagy,
Olyankor TE vagy.
Erő és hit hozta ezt itt létre,
Fénnyel tápláltad a váramat távolról,
Szerelemmel tartottál ölelő karodban,
Nem számított sem idő, sem tér,
Sem az, hányszor szikráztak a kardjaink.
A szerelem a legnagyobb erő,
A hit a legerősebb fegyver,
A szeretet feltétel nélkül,
Eltéphetetlen, megingathatatlan,
Újra és újra összefonódunk.
Bízz magadban, én hiszek benned,
Erős vagy, nincs lehetetlen,
Ami most oly nagynak látszik,
Ami most fenyegetően tornyosul föléd,
Valójában a te Tornyod,
Mely most omlik össze,
A váram fele a tiéd.
Eszter
2016. augusztus 16.
/16-os a Torony kártya a Tarotban/
A Kék Bolygó Álma
Szikrázik most a tér,
Kéken, fehéren,
Eggyéválik a világ
Az elmében a létezéssel.
Megtaláltuk, ami elveszett,
Nincs olyan, hogy valami nincs ott,
Ahol keresed, hiszen
Az Univerzum híven őrzi
Minden kincsedet.
Amikor a Forrás felé fordulsz,
Az beragyogja arcodat,
Amikor a Hited felé fordulsz,
Az eltölti a lelkedet.
Nincs olyan, hogy lehetetlen,
Az emberi elme határok nélkül
Született a kék bolygón,
Csak harcolni, fényt hozni
Jöttünk a Földre.
Amikor a világok harca
Az ember által fordul egyet,
Amikor a Sors Kereke
Felrobban a vörös csillagok között,
Akkor az Univerzum ereje
Lejön a Földre.
Megmutatja magát a láthatatlan,
megmutatja annak is, aki nem hiszi,
Mert a világok egyesülnek,
Oly nagyon várják az egységet,
Oly nagyon hívnak már minket.
A Földön lakozik az elem,
A Földön lakozik a szív,
A Földön lakozik az elme hatalma,
A Földön lakozik a teremtés ereje,
A Földön lakozik a Szerelem.
A Szerelem Univerzumában élünk,
A test és a lélek álruhájában járunk,
Tudjuk, miért jöttünk,
Nem tántorít el semmi sem,
Megmutatjuk a világnak,
Hogy mit jelent amikor
Az Ég eggyéválik a Földdel.
Eszter
2016. augusztus 13.