Benned van a Férfi és a Nő

Édes, gyönyörű
Játék és Élet

Apró lépések előre,
feléd,
Nem félek már tőled, 
A szívem nyitott kapu,
Emelt fővel lépek, 
Aranyban járok most.

A Láthatatlan

Univerzumokba olvadva,
Csillagok között,
Ismeretlen világokban,
Ahol minden más mint itt,
Látjuk önnön valónkat,
Ahogy átalakulunk,
Egy másik dimenzióban
Is Egyek vagyunk.

Összecsúszik az idő a térrel,
Az örvényből fény tör elő,
A végtelen befogad minket magába,
Mágneses földöntúli erő,
Évezredeken átívelő vonzódás,
Két egymásra éhező lélek,
Akik egymás karjába szédülnek.

Robbanás előtt minden elcsendesedik,
Hirtelen el se hiszed, hogy mégis,
Nem készülsz rá, elringat az űr,
Majd mindent beborít az arany és a kék,
A vörös és a fekete, 
Az érzékek tánca kezdődik el,
Minden dimenzióban kitör a beteljesülés.

A két lélek minden világban egy,
Leginkább ott, ahol láthatatlan,
Ahol nálunk nagyobb erő tesz egymásévá,
Ott, ahol minden végtelen és minden egy,
Ahol minden elkezdődött százezer éve,
Ahol a lelkünk magja fényként berobban,
Kitölti a világot, magához öleli a Földet,
Magáévá teszi a Napot,
Befogadja a Holdat.

Néha félünk nem bírjuk el,
Túl erős lesz, elveszünk egymásban,
De a csillag-örvényben szorosan,
Csak egymás kezét fogjuk, 
Egymás szemébe nézünk ahogy,
A világok megremegnek,
Amikor a lelkünk egyesül.

​

Eszter 
2016. április 5.

Az Ősi Játék
Férfi és Nő 

Amikor üres a lelkem, 
Amikor nem talállak bennem,
Talán nincs még vége, 
de hiányzik a fény.
Most én fordultam el, 
Bezártam a kapukat,
A semmi tölt meg, a szerelem hiánya.

Nincs bennem félelem, már megtörtént
Már összetört a tükör, már elillant az érzés,
Te kérted, te vártad, hogy így legyen,
Hogy lelkem indáit, szívem virágait levegyem rólad,
Ne érezd, hogy csak én vagyok, hanem lehet bármi. 

Ki akartál törni, túl sok volt, túl hirtelen, 
Hátráltál és én mentem utánad, kérdeztem miért, 
Most már tudom, értem, érzem, 
A hatalmas üres teremben az ablaknál állva,
Háttal az ajtónak tudom, hogy bejössz rajta. 

Nem várom, hogy tegyél bármit, 
Nem akarom, hogy itt legyél, 
Nem nézem a ablakot, vajon jössz-e már,
Mert a közös láng most kialudt bennem,
A tüzet neked kell újra csiholni.

Tudom, hogy meg fogod tenni,
Harcolni fogsz, adni, kérni, várni,
Élvezni fogod, hogy végre a helyeden vagy,
Elönt majd az ősi ösztön, a vágy,
A szenvedély tart majd ébren, 
Amikor én alszom. 

Talán van még remény, érzem az elfojtott szikrát,
De megtanultam viselni a kínt, érintés, ölelés nélkül,
Egyedül az élet viharában, nézve, ahogy elmentél,
Újra és újra. 

Itt az idő, a Férfi és Nő egymással szemben, 
Majdnem megérintik egymást, de mégsem, 
Csupán a szemük beszél, a szívük hallgat,
A Férfi nyúl a Nőhöz, először csak lassan,
Majd ahogy érzi a nemet, úgy indul el
Az Ősi Játék. 
Csak így lehet.
Csak így van jól. 

A Nő akkor adja meg magát, 
Ha érzi, nincs több fájdalom, 
Nincs más, nincs kétség, 
Ha kitárt karokba simulhat bele,
Ha láthatja a Férfi lelkét,
Ha érzi, újra egység van. 

Harcolj vagy menj, 
Nincsen tét, nincsen korlát,
Szabad vagy, gyönyörű a lelked. 

Eszter 
2016 februárja

Száguldó Vulkán-én

Állunk a hegycsúcson egymással szemben,
Nézzük a lemenő Napot, amelyről tudjuk,
Másnap elindít egy új életet bennünk,
Már megtanultuk Életünk könyvét,
Kijártuk az Iskolát.