Benned van a Férfi és a Nő
Az Erő
Már nem tudod elrejteni,
Már nem tudod megtagadni,
Az Erő benned,
Az Erő bennem,
Egységben van.
Úgy tör elő, úgy fonódik össze,
Nem állítja meg senki,
Nem áll útjába a sötét, a semmi,
Eltűntek a falak,
Kétség nélkül vagyunk.
Százezer évből emeltük újjá,
Emlékszel és tudod,
Ott voltunk, itt vagyunk,
Eltelt ezer év,
Amióta egymás szemébe néztünk.
Amikor majd megfogjuk egymás kezét,
Felrobban az Erő bennünk,
Eltölti a világot az a csoda,
Amivel születtünk,
Amivel élünk.
Mi már tudjuk mit jelent,
Érzed itt az idő,
Az arany fény eltölt amióta,
Tudom, mégis vagy,
Tudom, te vagy az.
Ott, ahol a minden az egy,
Előtört a fény egy olyan időben,
Amikor én eltévedtem,
Éreztelek akkor is,
De el nem hittelek.
Ami majd lesz, az most van,
Nincs idő, nincs tér,
A fehér virágok vezetnek hozzád,
Nézem a tavaszt, nézem a fényt,
Hallak, látlak, érezlek újra.
Úgy bukkant elő bennem veled az Erő,
Hogy nem tudtam hazudni magamnak többé,
Úgy jöttél a láthatatlanból elő,
Hogy nem kérdezted, csak tudtad,
Még mindig ott vagyok.
A főnixmadár lángol, lobog,
A tavaszi szélben kel életre,
Mi lüktetünk a szívében,
Ahogy újra szabaddá lettünk,
Semmi nem volt hiába.
A remény már nem csak vágy,
A hit már nem csak egy távoli fény,
Olyan Erő tesz minket eggyé,
Mely nálunk hatalmasabb,
Százezer éve döntöttük el,
Most tesszük magunkat újra Eggyé.
A világ vár ránk,
Nézi ahogy újjászületünk,
Te meg én és az Erő,
Mutassuk meg ami a lelkünkben,
Százezer éve el lett rejtve,
A világ ki van éhezve az egységre.
Feljebb emelkedünk majd, mint valaha,
Velünk jönnek akikben van hit,
A sötétségben is láttam a jeleidet,
Nem felejtettem el, mi az Erő,
Követjük a lelkünket,
Itt a mostban van az Idő.
Eszter
2016. április 19.
A Jel
Sötét idők voltak azok, istenem, de mennyire,
Tépte-szaggatta a lelkemet a kín,
A fájdalom olyan erős volt,
Erősebb még a félelemnél is,
Nem tudtam, a fájdalom volt az első jel,
Hogy eltévedtem.
Nem volt hit, nem volt remény,
Nem volt erő, kiveszett a fény,
Ott álltam a semmi közepén,
Magamat vesztettem el nélküled,
Téged felejtettelek el, magamban.
Hamis erő táplált,
Sötét erdőben bolyongtam,
Nem volt út, csak káosz, csak kétség,
Fájtak az emlékek,
Ha mégis eszembe jutottál,
Kivetettelek magamból újra és újra.
Majd egy este, amikor a lelkem darabokra hullott,
És annyira fájt már minden mozdulat,
Élni is nehéz volt akkor, hiányzott ami most van,
Magamba mentem le mélyen,
Megtaláltalak téged, mert még mindig ott voltál.
Majd jöttek a vasfogak, jött a félelem,
Hogy mégsem vagy talán, csak én képzelem,
De hittem belül a fényt, ami te vagy,
Hívtalak, istenem, de mennyire hívtalak,
Tudtam, a lelkem segélykiáltása eljut hozzád.
Meghallottad, de már sokkal korábban,
Amikor én magamból kivetettelek,
Te akkor is hittél bennem, harcoltál,
Hogy talán egy nap mégis meghallak téged,
Úgy, ahogyan korábban soha nem.
Kirántottál a kínból, kirántottál a fájdalomból,
Áttörtél a falon, áttörtél a kétségen,
Megmutattad, hogy a fény, amit kerestem,
Bennem van, és a fényben ott vagy te,
Megmutattad, hogy a hallgatásod csak álca.
Érzem, ahogy küzdesz, de már nem kell harcolnod,
Amit felépítettél, kész,
Már nem félek annyira, és nem tévedek el,
Mert követem a jeleidet, amiket nekem hagytál,
Hiszen mindent tudtál és láttál előre,
Csak nem hallgattalak meg soha.
Pedig szóltál, kiabálva, hangosan,
Jeleket hagytál már a sötétség beállta előtt,
Nem hittem neked, nem hittem benned,
Most már hiszek, mert a csoda, ami történt,
Azt te hívtad életre.
Megtaláltam az utat, megtaláltam az ösvényt,
Megtaláltam az erőt, visszakaptam a hitet,
Visszakaptam a reményt, és magamban
Már régóta
Visszakaptalak téged.
Ha jössz, kitárom a kaput,
A lelkem ajtaja már nyitva,
Nem kérdezek majd semmit,
Csak magamba engedlek,
Ahogyan már régen kellett volna.
Eszter
2016. április 19.
A Csoda nem múlt el
Látlak, hallak, érezlek
Hallak téged a tavaszi szélben,
Hallom minden gondolatodat,
Ahogyan suttogsz nekem,
Simogatnak a szavaid,
és hiszem, tudom, érzem,
Te is hallasz engem.
Érezlek téged a reggeli fényben,
Érzem szíved minden dobbanását,
Mert a csoda nem múlt el bennem,
A Csoda, ami te voltál és vagy,
és érzem, látom, tudom,
Te is érzel engem.
Látlak téged minden éjjel,
Látom, ami következik,
Ahogyan elindulsz és megérkezel,
Lelkem kertjébe, szívem virágába,
Belesimul a tenyered,
és bizonyos vagyok benne,
Te is látsz engem.
Arany fények között állsz most,
Eléd lépek, sokáig vártál,
Elérkezett az idő, szemedbe nézek,
Nem kellenek szavak,
Elég ha hozzád simulok,
Hogy tudjam, Te vagy az,
Nem tévedtem.
Eszter
2016.03.27.
Te vagy Bennem,
Most
Amikor Teljes Vagyok,
Olyankor Magam Vagyok,
Amikor csak ülök magamban,
Békében és Örömben,
Olyankor Téged úgy érezlek,
mint egy kincs a bensőmben,
egy rejtett, titkos fény.
Amikor megtalálom a világomat,
Magamban egyedül,
Olyankor tudom, hogy te is úton vagy,
De most jó így,
Mert a világomat most
Magamba Ölelem,
Nélküled,
Így is boldog lehetek.
Majd amikor Te,
feltűnsz az úton hozzám,
Nyugodtan várok tovább,
Nem rohanok eléd,
Megvárom míg odaérsz,
És csak leülsz mellém.
Nézem majd, ahogy kiteljesedsz,
Magadban és Bennem.
Eszter
2016.03.24.